Egyéb

NMHH: a TV2-n, a Duna TV-n és az RTL Klubon látható a legtöbb „akadálymentesített” műsor

NMHH: a TV2-n, a Duna TV-n és az RTL Klubon látható a legtöbb „akadálymentesített” műsor

2011. 10. 10.

Szalai Annamária hozzátette: az NMHH szeptembertől indított monitoringvizsgálatot, amelyben ellenőrizte a feliratozással vagy jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorok arányát öt országos televízióban – az MTV1, az m2, a Duna TV, az RTL Klub és a TV2 adásában -, valamint tájékozódási jelleggel két másik országos csatornán. A vizsgálatok eredménye szerint a két kereskedelmi csatorna, valamint a Duna TV majdnem kétszer annyi ideig tettek közzé ilyen műsorokat, mint a Magyar Televízió csatornái. A hatóság hét, távmunkában alkalmazott, hallási fogyatékkal élő munkatársa az öt csatorna 560 műsorórájában sugárzott 3.160 műsoregységét elemezte, amelyből kiderült, hogy a szolgáltatók a műsoridejük mintegy ötödét látták el valamilyen segédlettel – több mint 90 százalékban teletextes felirattal.

Jeltolmács egyedül a közszolgálati csatornákon segít néhány műsornál, például a Duna TV Család-barát magazinjában vagy az m2 parlamenti közvetítésénél – közölte az NMHH elnöke. Bár a jelnyelvi törvény előírásai szerint 2010 nyarától kell a közszolgálati televízióknak, valamint a jelentős befolyásoló erővel rendelkező országos televízióknak a halláskárosultak számára is hozzáférhetővé tenni hír- és politikai műsoraikat, valamint napi négyórás időtartamban a filmeket és a sérülteknek szóló műsorokat, az MTV1 és az m2 a napi négyórás kvótát még akkor sem érte el, ha a hír- és politikai műsorokat is figyelembe vették. A másik három csatorna eleget tett a törvényi előírásoknak.

Szalai Annamária elmondta: a hatóság egyelőre a nyilvánosság erejével próbálja jogkövetésre bírni a csatornákat, eljárásokat csak januártól indít az ilyen jogsértések miatt. Mint mondta, a monitoring eredménye szerint – amely a mennyiségi mutatók mellett a minőséget is vizsgálta – gyakori, hogy a nézők pontatlan feliratokkal találkoznak, amelyek nincsenek szinkronban a műsorral, és az is, hogy az "akadálymentesített" programot nem előzi meg figyelemfelhívás. A csatornák többsége emellett a felirattal ellátott műsorokat a kevésbé nézett műsorsávban sugározta.

A kereskedelmi televíziók főleg sorozatokat, míg a közszolgálatiak inkább hírműsorokat láttak el felirattal, a halláskárosultak a legnagyobb műfaji változatossággal pedig a RTL Klubon találkozhatnak. Az NMHH elnöke közölte azt is: a hatóság két olyan országos televíziót is monitorozott, amelyre nem vonatkozik a törvényi előírás: a Hálózat TV még teletexttel sem rendelkezik, az ATV pedig, bár rendelkezik teletexttel, nem készít halláskárosultak számára is elérhető műsort.

Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) elnöke, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője kifejtette, hogy a szervezete által is szorgalmazott jelnyelvi törvény előírásai szerint a televízióknak fokozatosan kell bővíteniük a halláskárosultakhoz is szóló műsoraikat. Idén a hírműsorok mellett napi 4 órát kell "akadálymentesíteni", míg jövőre már 6-ot.  Hangsúlyozta: az előírás az esélyegyenlőséget növeli, hiszen a televíziók műsorai mindenkinek szólnak.

Sebián Dóra, az NMHH egyik kódoló munkatársa arról számolt be, hogy a távmunkában és saját időbeosztás szerint végezhető állásról a Sinosz-on keresztül értesült. Feladatáról szólva elmondta, hogy egy erre kifejlesztett internetes programon keresztül egyszerre 24 órányi felvételhez jut hozzá, és az abban szereplő valamennyi műsorszámról rögzítenie kell annak műfaját, hogy tartozott-e hozzá felirat vagy jeltolmácsolás, jelezte-e ezt figyelemfelhívás a műsort megelőzően, illetve hogy tapasztalt-e valamilyen pontatlanságot ezekkel kapcsolatban.

Forrás: MTI