Egyéb

Nagy a tét a fogyatékossággal élő emberek számára

Nagy a tét a fogyatékossággal élő emberek számára

2014. 05. 21.

A fideszes európai parlamenti képviselő szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „a vasárnapi választáson nagy a tét a fogyatékossággal élő emberek számára”. A tét az, hogy lesznek-e a magyar országgyűlés mellett az európai parlamentben is olyan képviselők, akik kiállnak a fogyatékossággal élő emberek mellett – hívta fel a figyelmet Kósa Ádám.

A fideszes EP-képviselő elmondása szerint „Bajnai Gordon kihasználta a fogyatékossággal élő gyermekek ügyeit a magyar kormány elleni támadásra, a Demokratikus Koalíció egy kerekesszékes országgyűlési képviselőt gúnyolt a kampánykiadványában, a szocialisták pedig az elmúlt nyolc évben folyamatos megszorításokkal sújtották a fogyatékossággal élő embereket.” Kósa Ádám rámutatott, ezzel szemben a kormánypárti képviselők voltak azok, akik az elmúlt négy évben áttörést értek el a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos érdekérvényesítésben Magyarországon és az Európai Parlamentben.

A politikus kitért rá, a Fidesz volt az első párt, amelyik mind a magyar, mind az európai parlamentbe fogyatékossággal élő képviselőt küldött, akik „mindent megtettek az esélyegyenlőség biztosításának elérése érdekében.” A rendszerváltozás óta hazánkban nem született még annyi jogszabály, ami segítette volna a fogyatékossággal élőket, mint az elmúlt négy évben. Mi magyarok voltunk, akik a jelnyelvet bevittük és népszerűsítettük a parlament köreiben és a fogyatékossággal élők gondjait is mindennapos témává tettük az Európai Parlamentben – húzta alá Kósa Ádám.

A képviselő megfogalmazása szerint „példát mutatunk az alaptörvényünkkel is”, amely kiemeli és nevesíti a magyar jelnyelvet, mint a magyar kultúra részét. Kósa Ádám felidézte, a magyar kormány az elmúlt négy évben kiemelt pénzügyi ellátásokkal, szolgáltatás-fejlesztéssel és foglalkoztatási programokkal segítette a fogyatékossággal élő embereket, melynek köszönhetően 43 ezerről 65 ezerre nőtt a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak száma a nyílt munkaerőpiacon.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselő-jelöltje, aki a 11. helyen szerepel a pártszövetség nemzeti listáján, beszélt arról is, hogy erősödtek a fogyatékossággal élők jogai a fogyasztóvédelem területén. A rezsicsökkentéssel kapcsolatos jogszabály-módosításokkal párhuzamosan arra köteleztük a szolgáltatókat, hogy igény esetén Braille-írásos, vagy online, akadálymentesen hozzáférhető számlát küldjenek a fogyatékossággal élő személyeknek – emlékeztetett Kósa Ádám, hozzátéve, mi magyarok voltunk az elsők, akiknek sikerült elérniük, hogy az Európai Parlament jelentést készítsen a fogyatékossággal élők mobilitásáról és társadalmi befogadásáról. A képviselő úgy vélte, ezzel a jelentéssel sikerült elérni, hogy az Európai Uniónak legyen egy teljes körű stratégiája a fogyatékosságüggyel kapcsolatban.

Európa magyar kezdeményezésre döntött úgy, hogy a következő hétéves költségvetési ciklusban az uniós fejlesztési forrásokat csak úgy lehessen felhasználni, hogy megvalósuljon az akadálymentesítés – hangsúlyozta Kósa Ádám, aki szerint „a Fidesz-KDNP a garancia arra, hogy a fogyatékossággal élők képviselete biztosítva legyen az Európai Parlamentben.”

A politikus felidézte, múlt hét szerdán mutatták be az ő a kezdeményezésére készült, a fogyatékossággal élők helyzetéről szóló tanulmánykötetet. Elmondása szerint, a dokumentum a bizonyíték arra, hogy a kormánypárti képviselők valóban figyelembe veszik az érdekvédelmi szervezetek véleményét.

Kósa Ádám tájékoztatása szerint a könyv egyes fejezeteit az országos fogyatékosságügyi érdekképviseletek szervezeteinek képviselői készítették, a munkában részt vett az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ), az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ), valamint a Siketvakok Országos Egyesülete (SVOE) is. Az EP-képviselő hozzátette, ezen a szervezetek vezetői nyilatkozatban álltak ki a munkája mellett, ösztönözve őt a folytatásra.

Kósa Ádám arról is informált, a mai napon videóüzeneteket tesznek közzé honlapján, a www.kosaadam.hu-n. Mint mondta, ezek a videók is mutatják, hogy a Magyarországon működő hat nagy érdekvédelmi szervezet is kiáll a munkájuk mellett. Arra kérem azokat a személyeket, akik akár a családjukon keresztül érintettek vagy csak elkötelezettek a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlősége iránt, hogy vasárnap menjenek el szavazni és voksoljanak a Fidesz-KDNP nemzeti listájára – mondta az EP-képviselő.

A fogyatékossággal élő embereket képviselő hat legnagyobb érdekvédelmi szervezet támogató üzenetei megtekinthetők a videogalériában, illetve a jobb oldalt található, kapcsolódó videók menüpontban.

A politikus tájékoztatása szerint, ahogy az április 6-ai országgyűlési választáson, most vasárnap is „sokkal könnyebb helyzetben vannak a fogyatékossággal élők, mint korábban, mert magasabb az akadálymentesítés szintje.” Kifejtette, a látássérültek igényelhetnek Braille-írásos szavazólapot, amivel önállóan szavazhatnak, a mozgáskorlátozott személyek pedig akadálymentesített szavazófülkét vehetnek igénybe, vagy mozgóurnát is kérhetnek.

Forrás: fidesz.hu