Egyéb

Az Európai Parlament is a magyar utat járja

Az Európai Parlament is a magyar utat járja

2015. 03. 12.

A 2015. évi éves növekedési jelentés foglalkoztatási és szociális vonatkozásairól szóló dokumentum egyike a 2015-ös európai szemeszterrel foglalkozó három parlamenti jelentésből álló csomagnak. Kósa Ádám írásbeli hozzászólásában kifejtette: az európai politika – még ha ellentmondásos módon is viszonyul a magyar kormányzat eddigi, unorthodox erőfeszítéseihez – egyre inkább belátja, hogy a gazdasági fellendüléshez olyan lépések is szükségesek, amelyek kijavítják a korábbi rossz kormányzásból és a megszorításokra építő politikákból fakadó hibákat. Ez azt jelenti, hogy meg kell szüntetni a magas európai energiaárak miatti szegénység további terjedését, vagyis helye van a rezsicsökkentésnek. Továbbá hatékonyan kell harcolni a gyermekszegénység, illetve a családok további eladósodása ellen is.

A néppárti politikus szerint ezért nem véletlen az, hogy az EP baloldali többsége most már kiállt a magas energiaárak csökkentése, a gyermekétkeztetés – mint jó tagállami gyakorlat – támogatása, illetve a devizahitelek csökkentése mellett. Ezek a döntések egytől egyig a magyar kormányzat eddigi politikájának alapját és sikerét jelentették.

Háttér: Mint ismeretes, a 2013-ben kezdődött rezsicsökkentés alapján jelentősen csökkentek a lakosság fogyasztási kiadásai, a gyermekszegénység elleni küzdelemben pedig 2010 óta közel több mint a duplájára (60 milliárd forintra) nőtt az állami költségvetésből a gyermekétkeztetésre biztosított forrás. Jelenleg országosan a bölcsődések 26, az óvodások 46, míg az általános iskolások 58 százaléka részesült ingyenes vagy támogatott étkeztetésben. A gyermekek harmada tehát ingyen étkezik, amely arányt kétharmadra terveznek növelni; 2016-tól kezdődően pedig valamennyi szegénységi kockázatnak kitett bölcsődés és óvodás ingyen étkezhet. Végezetül az ingatlan devizahitelek forintosítása is jó ütemben halad, jelentős mértékben csökkentve a családok terheit.

Strasbourg, 2015. március 11.